A napjainkban is látogatható fürdõ elsõ létesítménye 1927. július 26.-án nyitotta meg kapuit a látogatók számára.
A kezdetektõl napjainkig
A létesítmény kezdetben még csak a fürdõzés lehetõségét biztosította, de már akkor elindult a kezdeményezés, mely az orvosi felügyelet melletti gyógyítás jövõjét alapozta meg.
A hévíz tudományos vizsgálatai igazolták, hogy a Hajdúszoboszló
alatt elterülõ víztenger összetétele rendkívüli mértékben egyedi.
Neves kutatók véleménye szerint, a hajdúszoboszlói víz a maga nemében egyedülállónak tekinthetõ, hozzá hasonló összetételû és hõmérsékletû víz nem ismeretes mondta Dr. Bodnár János (1889-1953) vegyész professzor, valamint Dr. Dalmady Zoltán (1880-1934) szerint a hajdúszoboszlói víz ötszörösen hígitott tengervíznek tekinthetõ és nem más, mint a triaskori tenger felidézett szelleme.
Az 1927-es fövenyfürdõ megnyitása óta a gyógyfürdõ nagymértékben megváltozott. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetõen, jelenleg három különbözõ hõfokú fedett, míg a szabadban további négy élményelemekkel felszerelt medencével várja vendégeit.
A 2002-ben történt átfogó felújításnak köszönhetõen az egész épület teljesen megújult. A gyógyfürdõ épületének megújulása, a kezelõ helyiségek bõvítése és a pihenõhelyek kialakítása teremti meg az ideális feltételeket a vendégek teljes kikapcsolódásához és gyógyulásához.
A termálvíz összetétele, felhasználási területei
Az alkalmazás során tapasztalható gyógyulás a hajdúszoboszlói víz összetételébõl adódik. A víz legnagyobb mértékben nátrium-kloridot, hétköznapi nevén konyhasót és ammónium-kloridot, vagy más néven szalmiáksót tartalmaz. További alkotóelemei a bróm és a jód, valamint karbonátok, nitrátok és egyéb kémiai elemek, mint például lítium, vas vagy magnézium.
A hajdúszoboszlói gyógyfürdõben a vendégek a fürdõkezelések mellé több, mint 40-féle különbözõ kezelést igényelhetnek, melyek hatásukat a kombinált igénybevétel esetén fejtik ki legjobban.
A gyógyfürdõ legismertebb gyógyászat i kezelései a fürdõkezelés, az iszappakolás, a súlyfürdõ, valamint a tangentoros víz alatti masszázskezelés. A gyógymasszõrök által alkalmazott masszázstechnika tovább fokozza az elõbb említett kezelések hatásfokát.
Gyógyszolgáltatások
- Kedvezményes gyógyászati kezelés csomag (tartalma 4 db kezelés/ nap)
A hajdúszoboszlói gyógyfürdõben kedvezményes gyógyászati kezelési csomag igényelhetõ, azoknak akik napi 4 db kezelést vesznek igénybe a következõ szolgáltatások közül: termál gyógymedence, kádfürdõ, iszappakolás, súlyfürdõ, szénsavas fürdõ, orvosi masszázs, vízsugár masszázs, víz alatti csoportos gyógytorna.
Gyógyászati szolgáltatások
- termál gyógymedence (01)
- kádfürdõ (02)
- iszappakolás (03)
- súlyfürdõ (04)
- szénsavas fürdõ (05)
- orvosi masszázs (06)
- vízsugár masszázs (07)
- víz alatti csoportos gyógytorna (08)
- komplex fürdõgyógyászati ellátás (09)